Cameron Crowe tényleg tinédzserként lett a Rolling Stone magazin munkatársa, a Led Zeppelinnel és sok más zenekarral tépett keresztül Amerikán, aztán a kilencvenes évekre sikeres és igen szimpatikus hollywoodi filmek rendezőjévé vált, gondoljunk a seattle-i grunge-környezetben játszódó Facérokra vagy a Jerry McGuire-re. Önéletrajzi ihletésű új filmjében egy fiktív amerikai rockzenekar, a Stillwater 1973-as turnéját követi, és ehhez néhány dalt is írt nekik feleségével, a film aláfestő zenéjének szerzőjével, a nyolcvanas évekbeli Heart együttesből rémlő Nancy Wilsonnal. Ezekből a Wilson/Crowe-szerezeményekből sajnos a filmzenelemezre csak egy került fel: a vontatott tempójú, heavy blues-os beütésű Fever Dog (maga a filmbeli zenekar kinézetre egy southern-rock banda - mondjuk a Lynyrd Skynyrd - és a Free keverékének tűnik). A filmzenealbum többi dala az 1967 és '73 közti korszakból való (a filmben kis csúsztatással '74-es és '75-ös dolgokat is hallhatunk), akadnak köztük megkérdőjelezhetetlen gyöngyszemek (Simon & Garfunkel, Led Zeppelin, a Seeds nevű pszichedelikus garázszenekar egyik dala, sőt az akkoriban még igen jó Rod Stewarttól az Every Picture Tells A Story), de ha a Beach Boys és a Yes számát egymás után halljuk, könnyen megérthetjük, miért állta az idő próbáját az előbbi és az miért hangzik gázosnak utóbbi (meg Cat Stevens dalocskája, az is gáz). Elton John giccshatáron táncoló számát, a Tiny Dancert a hozzá tartozó filmbéli jelenet miatt megbocsáthatjuk (sőt megkedvelhetjük), az Allman Brothers és a Lynyrd Skynyrd a fent említett southern-rockos profil miatt kézenfekvő választás, továbbá van két szám, ami más filmeket idéz: a Thunderclap Newman-féle Something In The Air az Eper és vért, a Slip Away című soulklasszikus pedig a Commitments című Alan Parker-mozit.

Crowe a hippikorszakon alig túl lévő, a progresszív rockba még hál'istennek nem szédülő, a frivol glam-rock fellazító hatását meg még nem érző, a tiszta levegőt hozó punk közeledtét még lidérces álmaiban sem sejtő amerikai rockszínteret mutat, és elég következetesen teszi, más kérdés, hogy hiányzik egy kis ellensúly a sok szőrös zenész mellől. Ugyan ott van David Bowie egy Velvet Undergound-feldolgozással, de az, hogy filmzenealbumon nem szerepel Iggy Pop és a Stooges Search And Destroy című száma, amit pedig a filmben Lester Bangs, a legendás rockújságíró (Philip Seymour Hoffman újabb zseniális alakítása) bömböltet, megbocsáthatatlan. Annak egy gitárszólójában több rock'n'roll van, mint az itt szereplő kedves dalokban együttvéve.

7/10


www.almost-famous.com