Az igazán nagy feladat olyan szöveget és zenét írni, ami egyszerre jelenkori, saját, és ugyanakkor hű a hagyományokhoz. És a Ghymes, azaz Szarka Tamás (ének, hegedű, koboz, gitár), Szarka Gyula (ének, bőgő, lant, gitár), Pukkai Attila (cimbalom, nagydob), Buják Krisztián (duda, klarinét, furulya, szaxofon, dob) és Buják Andor (kontra, töröksíp, szaxofon, klarinét, furulya, bőgő) egyedülálló abban a formában, hangzásban és abban a kiérleltségben, ahogy ezt teszi.

Új albumuknak, a 2000 végén megjelent Smaragdvárosnak az eddigiekhez képest új feszültségforrása is van: a szövegek témája. A címadó szám egy minden ízében amerikai mesét-mítoszt-filmet idéz, a klasszikus Ózt. Kultúrák (harmadik típusú) találkozása. Hogy illenek Ózhoz meg Dorkához a helyenként balkáni jellegű zenei alapok, a nagyon jellegzetes, nagyon egyéni, de mélyen a kelet-európai hagyományokban gyökerező, kicsit torokhangú, kicsit nazális énektechnika? A szintetizátor puha hangzásai valamelyest oldják ezt a feszültséget. Érződik a hangszerelésen, milyen szép, kemény munkával csiszolták simára, mintha a smaragdnál keményebb anyagból volna. Talán nem véletlen, hogy 16 éves működésük során ez az első olyan lemezük, ami egy nagy kiadónál jelenik meg (korábban már volt nekik hat).

Imponáló a Ghymes-zene sokfélesége, a tempók, ritmusok, hangulatok széles skálája, a "kemény" népzenétől a klasszikus zenéig, a virágénekig s a rock dinamizmusáig. Mondhatnánk azt is, hogy ez következik abból, hogy az alapítók zenei múltja mindezeket felölelte. De annak ellenére, hogy a fenti elemek közül hol egyik, hol másik kerül előtérbe, a zenei világ egysége végig töretlen marad. Ez a zenekar folyamatos, szerves fejlődésének következménye. Ez az új anyag pedig a fejlődés logikusan következő lépcsője, amelyben valamilyen formában minden korábbi állomás is megjelenik.Megszólal például a kezdetek autentikus népzenéje, persze a mostani eszközökkel gazdagítva (Jézuska kiscsizmája, Száztalléros). Már ebben a hagyományos hangzásban is fel kellett figyelni az énekes-kobzos-hegedűs magával ragadó játékára és énekére, valamint az eleven feldolgozásokra. Később a cimbalom szerepe felerősödött, s megjelent a dob, a szaxofon, históriás énekek és virágénekszerű balladák lantkísérettel, remek vendégénekesnőkkel (aktuális példa: Duna partján - Kis Bernadett vendégszereplésével). Saját zenét írni főleg versek megzenésítéséhez kezdtek, ezekben már sok eredeti megoldást találhattunk (itt: Vetkőzős dal - John Donne verse Faludy György fordításában).

A zenekar pályájának fordulópontja volt a Tűzugrás című album 1996-ban, innentől hangsúlyosabb lett a ritmus, sokasodtak a saját kompozíciók, s a rádiók world music összeállításai is szívesen játszották őket, legelőször egy Hobo közreműködésével felvett bluest, ami az eddigi elemekből építkező, de saját szövegre írott saját dalok mintapéldánya, már valódi popzene. Fontos összetevő volt az instrumentális darabokban megszólaló, illetve rituális jellegű szövegeket kísérő, rendkívül mozgalmas, sodró sámánzene is (Tüzet viszek). A legkésőbbi elem a szintetizátor gondos beillesztése a hangzásba, ami ezen az albumon remekül sikerült. Finom jelenlétével az egész anyag egységét erősíti, a nyugodtabb zenéknek sajátos lebegést ad, basszusmenetei pedig a dinamikusabb részek meghatározói.

8/10

www.ghymes.sk