Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Cliff Richard: The Whole Story
|
olvasói:
(0)
(EMI)
A három külön CD-n kapható tavalyi Cliff Richard-válogatás után most egy dupla lemez jelent meg a karácsonyi piacra "az angol Elvis" legnagyobb slágereiből.


Cliff Richard (szül. Harry Roger Webb, 1940) pályája elég jól indult, Move It című dögös dala 1958-ban az egyik első igazán telitalálat brit rock'n'roll volt, és később, kissé megpuhulva is remek slágereket énekelt a Shadows kíséretében (gondoljunk csak a Nyári vakáció című road movie örökzöld betétdalaira!). A hetvenes évek második felében, a nyolcvanas évek hajnalán ismét volt néhány jobb, zeneileg erősebb pillanata (a soulos Devil Woman '76-ban vagy a diszkókban arató We Don't Talk Anymore '79-ben), és a nyolcvanas évek közepén a She's So Beautiful, a My Pretty One meg a Some People idején is felmutatott még valami sármot (amit aztán az I Just Don't Have The Heart című Stock/Aitken/Waterman-szerzeménnyel rögtön el is veszített), de igazából ez a kereszténységét fennen hirdető népszórakoztató az utóbbi két évtizedben inkább csak mint afféle brit nemzeti intézmény funkcionál, akit a középkorú és öreg lemezvásárlók néha-néha azért felsegítenek az slágerlistákra (tavaly karácsonykor listavezető volt The Millenium Prayer című Miatyánk-adaptációjával!!!). Cliff Richard száznál is több listás kislemezdalából 46 szerepel ezen a válogatáson (a Rolling Stones által írt Blue Turns To Grey sajnos nincs köztük, de a Congratulations sincs!), és segítségükkel szépen végigkövethető ez az immár több mint négy évtizedes karrier.1958-68 és 1976-81: 7/10

a többi: 5/10
Déri Zsolt
2000.12.27
|
1 komment|Szólj hozzá!
Feltételezem, hogy a cikk irója fiatal, táncolni nem tudó. Valószínű, hogy a zenei hallásával is akadnak problémák. Megnézném, hogy a mai "énekesek" zenekarok közül, ki lesz nem 50 de 5 év mulva is képben.Ahhoz ugyanis valamit tudni kell. Zenében, hangban , előadásmódban. A középkorú és öreg lemezvásárlók meghatározás pedig sértő, de legalább mi már megértük ezt a kort, de nem kéne temetni. Megjegyzem tavaly voltam a koncerten Angliában és még mindig felejthetetlen élmény volt. Üdv. Csak ezt akartam megirni. 1 középkorú
hm
|
2009-06-10 13:07:28
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.