
A vékonyka hangú Vanessa lemezeit eddig az határozta meg, ki írta neki a dalokat: az 1990-es
Variations sur le meme t'aime albumon Serge Gainsbourg, a '92-es cím nélküli angol nyelvű korongon Lenny Kravitz volt a sztárszerző, de most nincs kitüntetett agytröszt a háttérben. Vanessa magát adja, szinte az egész lemeznek ő a producere, a dalok nagy része is saját szerzemény. A lemez etnósan nyit, majd olyan hangszíneket hallunk, mint az utolsó Suzanne Vega-albumon, ami nem véletlen, hiszen a keverést ugyanaz a remek szakember, Tchad Blake végezte (két szám kivételével, ahol Philip Zdar a Cassius együttesből, ám a technónak semmi nyoma, csak némi soulnak, bossa novának, finom akusztikus hangulatoknak, vonósoknak). Vanessa franciául énekel, nem ritkán szójátékos szövegeket (mindössze két és fél szám szól angolul), és szimpatizálunk is vele, örülünk boldogságának, meg az abból született kedves kis lemeznek, melyen Johnny is gitározik egy kicsit... de amikor két számban is kisbabagügyögést hallunk, az már túlzás, komoly mínuszpont.
6/10