Ennek a jól sikerült kísérletnek az apropóján beszélgettünk Lukács Leventével, a Másfél harmincéves szaxofonosával, és tekintettük át a pszichedelikus rock, a funk, az acid jazz és a repetitív kortárs zene elemeiből építkező instrumentális zenekar bő egy évtizedes történetét.
KEZDETEK

- Honnan indult a zenekar?
- A Másfél egy kollégium pincéjében alakult 1989-ben, én már egy körülbelül egy hónapos zenekarba léptem be, amelynek tagjai tanulgattak zenélni, és összejártak sűrűn.
- Feldolgozások meg ilyenek?
- Nem, semmi: kezdettől fogva kizárólag saját dolgok. Nem volt olyan, hogy Chuck Berryt játszott volna a zenekar vagy Beatlest, ment a megismerkedés a zenével meg a hangszerekkel. Nekem jól jött, szaxofonosként léptem be, nem voltam a helyzet magaslatán, körülbelül egy szinten voltunk. Onnan kezdve szépen fejlődgetett a zenekar, egyre több helyen léptünk fel. Voltak tagcserék, a katonaság miatt elmentek ketten, aztán a helyükre csak egyvalaki érkezett, pár év múlva megjött a csellós, de akkor már volt kiadónk is, meg minden.
- Hogy kapcsolódott be Salamon Eszter, a csellós lány?
- Ő az unokatestvérem, és már régóta be akartuk fűzni a zenekarba. Csak hát kezdetben kicsit durva volt neki a zene, ő még akkor egy iparművészetis zenekarban játszott, és náluk a jóval lágyabb zenék mentek, szintipop hangulatú, újhullámos dolgok. Az azért sokkal könnyebb volt neki, itt pedig azért elég zúzda van, amikor zúzda van, és úgy érezte eleinte, hogy nem nagyon tud mit csinálni. És akkor készült neki egy szám, amivel becseleztük a stúdióba. Aztán mondtuk neki, hogy hát akkor ezt koncerten is el kell játszani, de ha már játszol egyszer egy számban, igazán beszállhatnál a többibe is... Így előbb-utóbb kénytelen volt csatlakozni.

- Miért lettetek Másfél?
- Fogalmunk sincs, de tényleg nem tudjuk, hogyan lett Másfél a nevünk. Annak idején lehet, hogy volt valami jelentősége, de senki nem emlékszik. Talán, aki adta. A basszusgitárosunk, Hegedüs János, az alapító tag se tudja megmondani, egyszer csak ez lett. De lehet, hogy megváltoztatjuk... (vigyorog)
- Hol voltak az első bulik?
- A Kandó Kollégiumban, mert ott tanult az akkori dobos és én is. Aztán a Könnyűiparin, szóval főiskolás bulikon, olyan helyeken, amiket akkoriban ismertünk, és ahova a kollégisták szerveztek minket. A Kandóban is voltak fesztiválok, a Ladánybene előtt léptünk fel például, akkor még ska zenekar volt, annak ellenére, hogy azt mondták rá, reggae, kőkemény skát nyomtak... Akkoriban sokkal lassabb volt a tempó, ha évente volt négy-öt koncert, akkor már jók voltunk. Aztán kezdett sűrűsödni: saját pénzből adtuk ki az első anyagot, ami nem demó, de végül is valami olyasmi, bár a Bahia ma is árulja. Aztán a Trottel adta ki az első albumunkat, ami egy koncertfelvétel volt és csak kazettán jelent meg, a CD-verzióját már a Bahia adta ki. Utána a Bahiához kerültünk, és onnantól beindultak a dolgok. Bekerültünk a bahiás vérkeringésbe.
- Ez még viszonylag az elején volt.
- Hát, igen, ez '94-ben volt.
- Akkor még a Bahia is elég fiatal kiadó volt.
- Persze, meg alapvetően a nyolcvanas évek zenéit adta ki akkoriban, velünk pedig végül is nyitott egy irányba. Mostanra elég erős vonal a Másfél a Bahiánál, főzenekarrá nőtte ki magát. Együtt fejlődött a zenekar a kiadóval, és ez jó... Később aztán lett koncertszervezőnk, roadunk, sofőrünk, szóval akik egy komolyabb turnéhoz kellenek. Bejöttek külföldi kapcsolatok: volt egy csereüdültetés egy francia zenekarral, összeismerkedtünk emberekkel, és azóta rendszeresen megyünk ki. Félévente van egy kis két-háromhetes turné, ha összejönnek a koncertek, vagy egy fesztivál, ami köré szervezzük, és akkor kimegyünk egy Franciaország-Németország-Belgium körútra. Járunk Szlovákiába, a jövő héten megyünk Prágába, szóval van nyüzsgi, az a jó.

- Mesélj az FMK-s időszakotokról (a Fiatal Művészek Klubja nevű nagyhírű budapesti szórakozóhelyről van szó, melyet néhány éve szüntettek meg - a szerk.)!
- Épp most nosztalgiáztunk róla, előkerült egy videókazetta a záróbuliról... Hát igen, az fontos része volt az egésznek. A Korai Örömmel együtt játszottunk sokat. Akkor jött létre lényegében az a mag, ami most is a zenekarok körül mozog, a közönség, és ez annak az időszaknak köszönhető.
- Van-e az FMK-hoz hasonló hely ma Budapesten, vagy az országban, vagy a világon?
- A világon van egy pár nagyon jó hely, úgy értem, mondjuk Európában. Pesten viszont abszolút űr van ilyen téren, nincsen közép méretű hely. Most, hogyha a Tütü bánya - vagy pince vagy mi az - működni fog, akkor az egy jó hely lehet.
- Jól sikerült a buli, amit ott nyomtatok?
- Tök jó buli volt! Teljesen vidám volt az egész. Pont jó méretű a hely, hatszázan voltak körülbelül, és ez ott pont ideális. Még egy pár ilyen nagyon hiányzik.
- Van kedvenc helyetek Budapesten vagy Magyarországon?
- Budapesten nincs kedvenc helyünk, mert nincsen hely. Az Almássyt (Almássy téri Szabadidőközpont - a szerk.) már mindenki unja, de nincs helyette más. Az országban talán Pécs és Szeged, ott jók a bulik mindig. Szegeden a JATE Klub nagyon vidám hely, mindig sokan vannak, és tényleg jók az arcok, bulis a hangulat... Pécsen is mindig jó buli van, a PEK-ben meg a Rákban - ez a két hely, ami teljesen jó. Egyébként meg nem dúskál Magyarország a jó helyekben, ahhoz képest például, hogy Miskolc is tele van egyetemistával, nincs egy normális klub. De nincs okunk, hogy panaszkodjunk, mert szerintem vidéken is nagyon jól áll a Másfél közönségileg, bárhova megyünk, mindig jönnek emberek, egyre többen, és pont az a jó, hogy nem a divat miatt jönnek, hanem tényleg ismerik és szeretik a számokat. A probléma az, hogy még nem alakult ki egy klubhálózat, ami megengedné, hogy a zenekar fogja magát, és körbemenjen az országban, pedig az igény biztos meglenne rá, mert nagyon sok fiatal még mindig nem tudja, hogy hova menjen jó koncertet nézni vagy egy jó partira.

A MESÉTŐL A VIPERAGARZONIG


- Hogy jutott el az első kazetta, a Mese anyaga a stúdióig?
- A Schönherzben épült egy stúdió, és nem volt próbahelyünk, hát megengedték, hogy ott próbáljunk. A süketszoba már kész volt, épülgetett a keverőszoba is, és amíg épülgetett, mi raktuk össze a zenét. Mi voltunk a legközelebbi zenekar, amikor felépült a stúdió...
- Akkor rajtatok tesztelhették a cuccot. Mázli.
- Azóta is nagyon jó a kapcsolat a HSB stúdióval. Az utolsó lemezt ugyan Franciaországban vettük fel, mert az egy nagyon jó lehetőség volt, egyébként az összes lemezt a HSB-sekkel készítettük el. Az a jó, hogy iszonyú lelkesek és beleélik magukat a zenekar helyzetébe.
- Nem volt fura másik stúdióban, másik hangmérnökkel, a farncia Jean Pascal Boffóval dolgozni?
- De, persze, de egy tényleg nagyon jó szakemberrel találkoztunk, aki gitáros, klasszikus zenét játszik, és nem is volt kimondottan oda a zenénkért. Ismertük régebb óta: még az Angyaltojás előtt csináltunk egy demót Esztergomban, csak egy pár számot vettünk fel, odaadtuk neki, és csak annyit kértünk, hogy masterelje meg. Olyan szinten nyúlt bele, hogy rögtön igent mondtunk neki. Tökéletesen megértette, hogy mit akarunk, érezte, hogy miről van szó, és jó volt együtt dolgozni. Rábíztuk a dolgokat, és jól jött ki. Jól is szól szerintem az Angyaltojás, a régiekhez képest is.
- Szerintem is nagyon dög.
- Pedig igazából nem volt elég időnk, szorított az anyagi korlát. Nem lett drágább a stúdiómunka, mint ha itthon vettük volna fel, mert hihetetlen kedvezményeket kaptunk. De kicsivel több, mint két hetünk volt csak, és a felvételre meg a keverésre együtt az kevés. Egy hónap, vagy talán még egy kicsit több, az azért egyszer jó lenne...

- Nagyon előre szaladtunk, menjünk vissza a kilencvenes évek közepére! Hogyan született a Kínai Nátha, a Tilos az Á-s koncertlemez?
- Akkor még nem volt kiadónk, a Trottel annyit vállalt, hogy legyártja és terjeszti az anyagot. Saját erőből kellett volna állni a stúdiót, de az sok lett volna. Így viszont a koncertfelvétel és az utómunka gyakorlatilag semmi pénzbe nem került, akkor legalábbis ott ezt nagyon olcsón meg tudtuk csinálni. És sikerült is.
- Közrejátszott az, hogy szerettétek volna, ha rákerül az anyagra a koncertjeitek plusz energiája?
- Akkoriban nem nagyon gondolkodtunk ilyeneken, igazából csak arra figyeltünk, hogy jól játsszunk. Mostanában merült fel, hogy kéne gyűjteni a koncertfelvételeket, és a jobbak közül mazsolázgatni. Van olyan is, hogy a koncerten máshogy sikerülnek a számok, meg az a hangulat benne van, csak most már vagyunk olyan igényesek, hogy ha valami nem szól jól, vagy ha baki van valahol, az már nem jó. Szinte drágább egy koncertlemez kiadása, mint egy stúdiólemezé. De azért gondolkodunk erről. Felmerült az is, hogy talán ki lehetne adni egy koncertfilmet, vagy valami ilyet szervezni. Szóval a levegőben vannak ezek a dolgok, sokan mondják, hogy szeretnének koncertanyagot hallani.
- Azt olvastam valahol, hogy a Kínai Nátha címét egy tüsszögő kínai ihlette.
- Sokat szenvedünk a számcímekkel, nem nagyon szeretjük az ilyesmit, de aztán elkezdünk hülyéskedni, és valahogy kialakulnak. Kurt Vonnegut ír az egyik könyvében a kínai nátháról. A történet arról szól, hogy a kínaiak egyre többen vannak, és egyre kicsinyítik magukat. Egyre kisebbek lesznek, elviszi őket a szél, és az európai ember nyálkahártyájára tapadva okozzák a kínai náthát.

- Beszéljünk a Viperagarzon albumról. Azt mondják a kritikák, ekkorra érett össze a dolog.
- Ezt inkább az tudja megmondani, aki külsős. A zenekar összes eddigi dolga egy folyamat eredménye. Soha nem kényszerültünk rá, hogy kiadjunk egy lemezt, mindig megvolt az a szabadságunk, hogy amikor összejöttek az ötletek, és egy új lemezanyag összegyűlt, akkor adtuk ki. Mondjuk volt a Viperagarzonon egy-két szám az előző lemezről, ami kicsit átdolgozva került fel. Nem volt feszített a tempó, manapság sem az. Nem arról híres a zenekar, hogy ontja magából a lemezeket. Ötletezni tudunk, de olyan szinten megkínozzuk a dolgokat, hogy alig marad fenn valami a rostán. Szerintem már vagy tíz nagylemez-anyagot kidobtunk így... (nevet)
- Muszáj maximalistának lenni.
- Így van, de kicsit túlzás is néha, amit csinálunk. Ha egy ember maximalista, és az irányítja a dolgokat, akkor nincs gáz, legfeljebb megküzd magával, de itt nálunk mindenki beleszól, és ráadásul mindenki maximalista, és ez teljesen gáz tud lenni néha.
- Úgy működtök, mint egy esküdtszék: az van, amire mindenki rábólint?
- Olyat senki nem játszik a zenekarban, ami nem esik jól neki. Vagy ha mégis, akkor megszereti, vagy alakít annyit rajta, hogy jól essen neki.
- A koncertek anyagát hogyan állítjátok össze?
- Próbálgatjuk, mi után mi lenne jó, alakítgatjuk, hogy a számok hogy jöjjenek egymás után. Ez változik, igazából az a jó, ha összeérik egy műsor, akkor mi is úgy tudjuk játszani, hogy tudjuk, mi jön. Nehéz, mert figyelni kell a közönséget, hogy mi után mire hogy reagál. Ez több koncert után alakul ki, hogy "igen, az ott jó volt, azt viszont rosszul esett ott játszani, úgyhogy azt rakjuk máshova".

FILM, SZÍNHÁZ, MUZSIKA, CD-ROM


- A Villamos című maxi az azonos című rövidfilmhez készült. Hogy kezdett a Másfél filmzenézni?
- A Holdhoz készítettünk egy klipet. Cs. Nagy Sanyi csinálta, Nyitrai Marci pedig eljött segíteni. A forgatáson mondta, hogy tetszik neki a zene, és hogy csinálna egy trilógiát kisfilmekből, amik közül már készül az első. Megkérdezte, hogy csinálnánk-e rá zenét, és adott egy storyboardot (a történettel meg egy-két rajzzal). Elmondta, hogy mi tetszik neki az addigi anyagunkból, a többit ránk bízta, hogy ezek alapján dolgozgassunk. Párhuzamosan futottak a dolgok, forgatták a filmet, közben meglett a szám. Azért találtuk ki, hogy kiadjuk egy maxin, hogy rákerülhessen a film is. Pont jól jött ki az egész. A másik két filmre viszont nem sikerült támogatást találni, ezek végül sajnálatos módon nem készültek el, pedig nagyon jó ötletek voltak. Egy-egy kis fricska...
- Ez a maxi volt az első CD-ROM-os próbálkozásotok.
- Ez a Bahiának volt köszönhető, egy kis fejlesztésnek. Nem egy bonyolult CD-ROM, minimál dizájnnal. A Katasztrófamámor album CD-ROM-ján viszont már dolgoztunk egy hetet egy programozóval.
- Az egész banda leült egy programozóval dizájnolni?
- Nem, azt én alkottam. Akkortájt kezdtem foglalkozni a számítógéppel meg a grafikával, mint jó kis autodidakta, elsősorban azért, hogy a zenekar dolgait meg tudjam csinálni. Ismerkedés a Photoshoppal - lényegében ez lehetne a címe ennek a CD-ROM-nak.- Volt egy színpadi projektetek is.
- Pécsett, a Caligula helytartója egy modernesített feldolgozásához kértek tőlünk zenét. Ez egy külön műfaj volt. Eszter ott volt jelmeztervező, ismerte a srácot, a rendezőt, megmutatta neki a Másfélt, tetszett neki, és kitalálta, hogy csináljunk a darabhoz zenét. Akkor készült a Villamos is, így került rá második számként ez a színházi zene, a Neonhal címet viselve. Én nagyon bírtam, ez egy teljesen más munka, teljesen elszállt színészekkel, akiknek megvan a véleményük rögtön mindenről. Mindenesetre, én jól szórakoztam. A darab hangulata elég nyomasztó lett, kicsit stalkeres (utalás a Stalker című Tarkovszkij-filmre - a szerk.), mi meg jól odaillő effekteket nyomtunk alá, szóval érdekes volt. Annyira nem pörgünk ezen a téren: ha valaki ilyesmire felkér minket, semmi akadálya, de nem ez az elsőrendű. Most például egy számítógépes játékhoz készítünk zenét, ez is egy érdekes feladat.
- Ez szintén honi kezdeményezés?
- Aha, egy stratégiai játék lesz, ahol a nyulak és a disznók harcolnak egymással.
- Ti nyúl- vagy disznópártiak vagytok?
- Egyelőre folyik a vita a zenekarban, hogy melyik oldalra álljunk.
- Említetted Eszter jelmeztervezői munkáját. Ő a jelmezmester a koncertjeiteken is?
- Próbálgatja, próbálgatja, csak hát, ilyen pasikra ráadni ilyen dolgokat szerintem nehezebb, mint a színészekre.
- Ő nagyon mutatós azokkal a nagy parókákkal.
- Abszolút, de mi úgy gondoljuk, hogy az elég is: nem kell mindenkinek papagájnak lenni. Persze jópofa, hogy nekünk is meglepetés néha: a koncert előtt felöltözik, felmegy a színpadra, és ott vesszük észre, hogy "Jézus, mi van az Eszteren!", megy az összenézegetés, hogy "láttad, júj, mi van már megint a fején?!"tovább az interjú folytatásához >>