Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Spice Girls: Forever
|
olvasói:
4/10 (2)
(Virgin/EMI)

Sosem szégyelltem, hogy jól szórakozom bizonyos Spice Girls-dalokon. Minden korábbi albumukon volt egy-két jól megcsinált, vállalható popdal, de most az új lemezen nem igazán találtam ilyet. A görlök profizálódni akartak, megcélozták az amerikai R&B-t, és elvesztették kezdeti béna bájukat, csiricsáré eklektikájukat, mindazt, ami szerethetővé tette őket.


Az új lemezen nem találhatunk sem dögösebb, pörgősebb dalokat, sem kis tinglitanglikat (melyek az angol lányegyüttes eddigi legjobb, legszimpatikusabb pillanatait jelentették), az egész anyagra profi középszerű (vagy az alatti) amerikai R&B-unalom a jellemző. A zenéért és a produceri munkáért kevés kivétellel Rodney Jerkins és produkciós brigádja, a Darkchild felelős (akiket például Whitney Houston legutóbbi sorlemezéről ismerhetünk), de most nem álltak a helyzet magaslatán, gyenge kliséket hoztak, és amikor már az ötödik számban hangzott el a büszke "Spice Girls, Darkchild" beszólás, már nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Ráadásul ebben az erős fekete hangokra kitalált műfajban az angol lányok hangi adottságainak korlátai is jobban kitűnnek (persze még mindig Mel C-é a legjobb hang, de mint tudjuk, minden relatív).

3/10
Déri Zsolt
2000.11.28
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.